A Klement Gottwald-Ganz-Ansaldo Villamossági Gyár, Művek, Rt. stb.

 

Életemben öt munkahelyem volt, de ezek közül tulajdonképpen csak egyről érdemes beszélni, mivel csaknem 41 éven át dolgoztam itt. Ez az egy lényegében ugyanaz, és mégis más és más (legalábbis a neve).

1958 szeptemberében a Klement Gottwald Villamossági Gyárba léptem be, amely később Ganz Villamossági Művekre, majd Ganz Electric Rt-re, végül 1991-ben Ganz Ansaldo Villamossági Rt-re változtatta a nevét, de csak a legutóbbi járt tényleges tulajdonosváltással. Itt 1999 június végéig dolgoztam, amíg a termelés meg nem szűnt a Lövőház utcai telephelyen. Az épületeket egy évvel később felrobbantották, majd itt létesült a Millenniumi (Millenáris) Park. Ez szép hosszú munkaviszony volt, két és fél hónap híján 41 év. Az ilyen hosszú időszak alatti rengeteg átszervezés ellenére folyamatosan a vasúti és közúti kötöttpályás járművek villamos berendezéseinek beszerelésével foglalkoztam. Voltam járműszerelő, technológus, termelésprogramozó, osztályvezető, gyáregység vezető. Ezen az oldalon igyekeztem összegyűjteni azokat a járműveket, amelyekkel többé-kevésbé foglalkoztam előállításuk során. Még szerelőként dolgoztam az 1350 LE-s Ward Leonard rendszerű villamos mozdonyon 1958-1959-ben. Ebben az időben készült legsikeresebb gyártmányunk, a 600 LE-s diesel-villamos tolatómozdony, amelyből több, mint 2000 db készült a MÁV, Kína, Lengyelország, Jugoszlávia, Csehszlovákia, Bulgária, Albánia és természetesen a Szovjetunió részére (ez utóbbi széles nyomtávú kivitelben, melyre Záhonyban állítottuk át a járműveket személyes közreműködésemmel is).  

Nagy lendületet adott a hazai villamos mozdonygyártásnak, hogy 1964-ben német licenc alapján megkezdődött a nagy sikerű VM14 típusjelű 3000 LE-s szilicium egyenirányítós mozdonyok gyártása, melyből 1978-ig több, mint 300 db került leszállításra a MÁV részére.

A MÁV növekvő vontatási igényeinek megfelelően fejlesztette ki cégünk a 6 tengelyű 5000 LE-s tirisztoros mozdonyt.

A prototípus mozdonyok 1974-1975-ben kerültek pályára és emlékezetem szerint több, mint 50 db-ot gyártottunk ezekből. A Jugoszláv Vasutak 1973-ban rendeltek tőlünk 46 db háromrészes, 1200 kW összteljesítményű motorvonatot Zágráb és Szarajevó részére, amelyeket további 8 db követett az 1984-es szarajevói Téli Olimpia alkalmából.  Ezek után indult be a tömeges trolibusz gyártás az Ikarus Járműgyárral együttműködve, amelyekből több száz darabot adtunk át a BKV-nak, NDK-nak, Bulgáriának. Utolsó, tényleges komplett járműgyártás, amiben részt vettem, a Debreceni Közlekedési Vállalat részére gyártott villamosok voltak. Természetesen irányítóként foglalkoztam több járműtípussal is, a kubai, egyiptomi diesel-villamos és 800 kW-os villamos  tolatómozdonnyal, csuklós villamosokkal, millenniumi földalatti vasúttal, MÁV motorvonatokkal. Végül pályám befejezésekor már csak átalakításokat, korszerűsítéseket végeztünk (a 2-es villamos pályáján közlekedő csuklós villamosok, rigai Tátra villamosok átalakításához szállított villamos berendezések stb).

       
       

További járművek képei     (klikkelj rá)

Millenniumi földalatti vasút

                                                                                                                    

 

       

 

Frissítve: 2023. október 30.

Ganz találkozók képei

2003.11.04 2004.04.30

2005.11.17 2006.05.26

2007.01.10 Járműgyár

2007.11.16 munkavédelem

2009.04.08 2009.12.02

2009.12.16 2010.12.15

2012.05.01 felvonulás

2012.05.17 vasúttört.park

2012.12.12 karácsony

2013.01.25 klubvacsora

2013.03.06 nőnap

2013.11.28 klubvacsora

2013.12.11 karácsony

2014.05.01 felvonulás

2014.10.27 klubvacsora

2014.12.17 karácsony

2015.03.11 nőnap

2015.05.01 május elseje

2015.06.10 nyári szünet előtt

2015.09.29 BKV múzeum

2015.11.05 munkavédelem

2015.12.16. karácsony

2016.03.09 nőnap

2016.04.28 munkavédelem

2016.06.15 nyári szünet előtt

2016.10.07 Öntödei Múzeum

2016.12.21 karácsony

2016.12.28 klubvacsora

2017.03.08 nőnap

2017.05.01 május elseje

2017.06.14 nyári szünet előtt

2017.11.16 klubvacsora

2017.12.20 karácsony

2018.03.07 Béla bácsi +

2018.03.21 megkésett nőnap

2018.05.01 május elseje

2018.06.13 nyári szünet előtt

2018.09.27 a Vasasban

2018.11.14 klubvacsora

2018.11.21 Búcsú Feritől +

2018.12.01 Öntődei Múzeum

2018.12.19 karácsony

2019.03.13 nőnap

2019.05.01 május elseje

2019.06.05 nyári szünet előtt

2019.11.13 klubvacsora

2019.12.18 karácsony

2021.06.23 nyitó klubnap

2021.08.17 Németh Tibi temetése

2022.06.01 nyári szünet előtt

2022.09.22 klubdélelőtt

2022.12.15 karácsony

2023.05.01 május elseje

2023.06.08 klubnap

2023.10.05 Takáts Béla 100. éves

Polgármesteri köszöntő